Sziasztok. Bocsánat, hogy csak most hoztam a novella folytatását. De, csak most volt rá időm, befejezni a részt.
Remélem tetszeni fog nektek. :S
Love_Day
Csak egy perc
4. rész
(Kristen)
Ha azt hittem, hogy a délutáni vásárlás
alatt, megfogom úszni a nővérem kérdéseit, Robbal kapcsolatosan, akkor
orbitálisan nagyot tévedtem. Nem is
Nikki lett volna az, aki nem vette volna észre azt ami köztünk folyik az egyik
legjobb barátjával.
Végül is, ő az egyetlen olyan személy az
életemben, akinek bármit elmondhatok. És, így kétség kívül daloltam neki mint
egy kis madár.
Miután elmeséltem neki reggel történteket,
beültünk a régi kedvenc cukrászdánkban. Ahol még a mai napig is a legfrissebb,
és a legfinomabb süteményeket lehet kapni.
-
Szóval,
akkor te és Rob vonzódtok egymáshoz. S a szavaidból kivéve, nem is kicsit. –
jelentette ki.
-
Igen..
legalább is azt hiszem. – motyogtam zavartan.
-
Hm....
– hümmögött egyet, majd gondolkozó arcot vágva, maga elé nézett.
Ajaj... remélem, semmi olyasmit nem akar
tervezni ami alapján és Rob összejöhetnénk. Főleg meg úgy, hogy még én magam
sem tudom –e igazán, hogy érdemes lenne –e őt meg ismernem.
Hiszen, én eleve kikötöttem, hogy soha nem
leszek szerelmes egyetlen egy színészbe. Jézusom,
már is a szerelemről beszélek, amikor még azt sem tudom, hogy milyen érzés is a
szerelem! Nem lehet köztem és Rob
között semmi, mert annak nem lenne jó vége.
Nem tudnám el viselni a tudatot, hogy egy
másik nőt csókol és ölel. Ahogyan azt sem tudnám el viselni, hogy más nőnek
valljon szerelmet. Még akkor sem, ha éppen egy film szerep kedvéért teszi is
ezt. Főleg meg nem akkor, ha előtte
nekem mondja azt, hogy szeret.
-
Tudom,
hogy magadban azt határoztad el, hogy soha nem leszel szerelmes egy színészbe.
De, azt tudnod kell, hogy néha a szerelemnek nem lehet parancsolni. – a
merengésemből, nővérem hangja térít vissza.
-
Tudom.
De, miért is jössz most ezzel? – kérdeztem értetlenül.
-
Azért
drága húgocskám, mert ami most köztetek zajlik, abból még nem biztos, hogy
szerelem is lesz. Bár, én nagyon örülnék neki, ha végre te is, meg Rob is
megtalálnátok és meg ismernétek az igaz szerelmet, együtt.
-
Nik,
ez... tudod, hogy számomra lehetetlenségnek hangzik. Én nem...
-
Aj...
mi lenne ha élveznéd az életet is egy kicsit? Csak annyit tegyél meg kérlek,
hogy megpróbálod meg ismerni Robot, avagy valaki mást. Aki nem Mike, persze. –
az utóbbinak említésére, az arcom keserű fintorba rándult. – Nem arra kérlek,
hogy hagyj fel a gyalogsággal, és azonnal menj férjhez. Csak arra, hogy most ne
mással foglalkozz, ha nem saját magaddal. Próbálj meg élni, és élvezni az
életet. Megígéred? – fogja meg az egyik kezemet, s reménykedést vélek kiolvasni
a világos barna szemeiből.
-
Ígérem,
hogy megpróbálom. – adtam meg magamat.
-
Köszönöm.
– felelte mosolyogva, amelyet nem tudtam nem viszonozni.
A cukrászdát elhagyva, haza mentünk. Ahol
Nikki-vel tovább folytatva a csajos napunkat, a tv elé ültünk, és a tegnapiról
megmaradt házilag sütött almás, túrós és meggyes pitét fogyasztottuk el.
Nem sokkal később, Kellan is hazajött, de
nem egyedül... vele jött Rob is, és egy szőke hajú, gyönyörű lány. Aki
mindvégig Rob karjába kapaszkodott.
Esetleg a barátnője?
Még is, miért érzem –e kérdésnek a
keserűségét a számban?
És, ha még is igaz, hogy ez a gyönyörű lány
a barátnője, akkor még is, mi a fene volt az reggel, amit csinált?
A gondolat, hogy csalja a barátnőjét,
elborzasztott.
De, ha van barátnője, akkor még is miért beszélt
nekem arról Nikki, hogy Rob nem olyan mint a többi pasi?
Még is, hogy lehettem akkor idióta liba,
hogy abban reménykedtem... esetleg legközelebb nem utasítom vissza a
közeledését, amikor... amikor barátnője van?!
Hogy magamra haragudtam –e legjobban, vagy
esetleg Rob-ra, azt nem tudtam eldönteni jelen pillanatban. S talán lehetséges
éppen ez volt az oka annak, hogy minden szó nélkül, felpattantam a kanapéról,
és elhaladva Kellan mellett, kiszaladtam a házból.
Nem törődve azzal, hogy értetlenül utánam
kiáltanak.
Csak futottam, és futottam megállás nélkül,
mind addig amíg újra azon parkban nem találtam magam, ahol minap is megállásra
késztettem magam.
Ahogyan reggel, ugyan úgy most is leültem az
egyik padra, és a lábaimat felhúzva a térdemre borultam... és azon
gondolkoztam, hogy most éppen miért tettem azt amit tettem?!
Nem kétség: Én nem vagyok normális!
Miért rohantam el? Magam sem értem, magamat.
Annyira idiótán viselkedtem az imént.
Ha az a lány a barátnője, akkor azt nekem elkel fogadnom. És nem szabad arra gondolnom, ami reggel történt. De még is,
miért olyan nehéz – ez? Annyira nehéz, nem arra gondolni amikor az ajkaimon, a
nyakamon éreztem, perzselő – puha ajkait. És ujjai lágy simogatását.
Istenem, még is hogyan fogok tudni, nem
gondolni arra, hogy milyen lenne újra csókolni és érezni őt, ha... ha nap mint
nap összefogok futni vele?
Esetleg, térjek vissza Afganisztánba az
apámhoz? Nem! Ezt nem tehetem meg Nikki-vel. Nem mehetek el az egyik napról – a
másikra, amikor már olyan régóta arra vártunk mind a ketten, hogy hazajöjjek.
És, nem futamodhatok meg egy aprócska dolog miatt, sem.
Éppen ezért az lesz a legjobb megoldás, ha
kiverem a fejemből a Robbal töltött pillanatokat, és megpróbálom élvezni ezt a
két hét szabad el távot – amit kaptam - , ahogyan azt csak lehet.
Eme elhatározásomat, követvén letöröltem az
arcomról az időközben kicsordult könnyeimet. Majd amikor felálltam a padról, és
épp távozni készültem a parkból, akkor egy kemény testbe ütköztem.
Azonban mielőtt hanyatt vágódhattam volna,
két erős kar fonódott a derekam köré, amely nem hagyta, hogy el essek.
Felpillantva az engem még mindig szorosan
tartó illetőre, a tekintetem két gyönyörű tengerkék szempárba kapcsolódott De
messze sem hasonlítható, Rob örvényként beszipolyozó szemeihez.
Na tessék, már megint csak ő jár az eszembe!
-
Jézusom!
Ne haragudj. Csak észrevettem, hogy itt vagy, és megakartam kérdezni, hogy
minden rendben –e?! – a hangja, kicsit érdes volt. De még is barátságosan
hallatszott.
-
Pe...
persze, minden rendben. – válaszoltam, megilletődve, miközben kibújtam az
öleléséből.
-
Örülök
neki. – mondta, és kedvesen rám mosolygott. – Egyként, Garrett Hedlund.
-
Kristen
Stewart.
-
Nikki
Stewart a testvéred? – kérdezi felhúzott szemöldökkel.
-
Igen.
– felelem. – Ennyire felkeltette a nővérem az emberek figyelmét, hogy ilyen
ismerősen cseng a vezeték nevünk?
-
Is
– is. Vagyis, valóban elismerésre való tehetséges színésznő. És, a munkánk
révén volt alkalmunk személyesen is megismerkednünk egymással. – feleli, és
zavartan a szőkés barna hajába túr.
-
Áh...
akkor te is színész vagy. Ugyebár? – kérdezek vissza, kissé lehangoltan.
-
Öm,
de. Miért?
-
Semmi
– semmi. De nekem most már mennem kell, a nővéremék biztosan aggódnak már értem.
-
Értem.
Esetleg nem lenne kedved meginni velem valamit, valamelyik nap?
-
Miért
is ne?
-
Mondjuk
pénteken, a Criminal – ban, este 7 - kor?
-
Nekem
megfelel. Akkor pénteken. Szia. – mosolyogva köszönök el tőle.
-
Már
alig várom. Viszlát szépségem!
Köszön el ő is, majd amíg ő a másik irányba
indul, addig én a házunkhoz vezető visszaút felé indulok.
Remek!
Egyedül is csak én lehetek ekkora szerencsétlen, hogy hirtelen az egyik percről
a másikra, színészekbe botlok. – morgom magamban, miközben szembe találom magamat egy másik színész palántával,
akinek pár óra alatt sikerült felforgatnia eddigi kacifántos életemet.
-
Kristen,
hál istennek, hogy meg vagy. Még is miért rohantál el? A nővéred halálra
aggódta magát miattad, ahogyan mi is. – lépett közelebb hozzám.
-
Már
minden rendben. Csak egy kis egyedül létre vágytam. – felelem, és kikerülve őt
tovább folytatom az utamat.
De épp hogy egy pár lépést tettem, Rob a
karomat megragadva visszarántott, és maga felé fordítva, a kezei közé fogta az
arcomat.
-
De
még is miért rohantál el? – kérdezi újra.
-
Nem
mindegy?
-
Nekem
nem. Kérlek válaszolj!
-
Nem
tartozom neked magyarázattal. És aki itt egyébként is magyarázattal tartozik az
te vagy. Legalább is a barátnődnek biztosan. Akit, minden bűntudat nélkül te
megcsalsz. – vágtam dühösen az arcába. – És ajánlom, hogy engedj el, vagy ennek
nem lesz jó vége!
Ellökve őt magamtól, ismételten
megpróbálkozom az út tovább folytatását. De ő ismét megragad és, a szemközti
falnak dönt.
-
Én
nem csalok meg senkit, sem! – sziszegi a fogai között. – A lány akit nálatok
láttál velem, a nővérem.
A nővérem! A nővérem.... – visszhangzott a
fülemben. És amikor kezdtem felfogni
a szavait, mélységes bűntudat támadt rám, az előbbi hamis vádjaim miatt.
Megvádoltam őt egy olyan dologgal, amelyet nem is követett el.
Óh,
hogy én mekkora marha vagyok!
-
Óh...
én... – annyira sajnálom! – akartam mondani, de ő az ajkaival azon nyomban elhallgattatott.
Folyton ez a mániája, hogy az ajkaival hallgattat el?
– kérdezem magamtól, de a vérpezsdítő csókját rögvest viszonozom is....
(Robert)
Meg nem szakítva a csókunkat, a lábaimat a
derekam köré emeli, amelyet össze is kulcsolt. Amikor az ajkaim-mal a nyaka
csókolgatására tértem át, az ujjaival a hajamba túrva szorított még közelebb magához.
Mielőtt tovább mehettünk volna, elhajolt
előlem.
-
Ne
itt. – suttogta, halkan.
-
Oké. De, biztosan akarom tudni, hogy ezúttal nem
–e fogsz ellökni magadtól. – néztem mélyen a szemeibe.
-
Ígérem.
– válaszolta, és hogy el is higgyem, csókkal nyomosította is az ígéretét.
Elengedve őt, a kezeinket összekulcsoltam,
majd kitérve a főútra, az éppen arra járó taxist leintve, beszálltunk a
kocsiba. Akinek a címemet bemondva, már hajtott is a lakásom felé...
HALI
VálaszTörlésCSAK PÁR SZÓRA
IMÁDOM IMÁDOM OMÁDOM
OLYAN ARI MIND2EN
VÁROM A KÖVIT
ÜDV
RENI
Szia!
VálaszTörlésNagyon nagyon jó lett. Most mi lesz Garettel? Kris nem biztos hogy el fog menni ami majd Rob és közte történik, vagy mégis?
Várom a folytatást.
Nóci
Törlés