Sziasztok. Íme itt is van az újabb novella amely, szintén pár részes lesz. :) Remélem elnyeri majd a tetszéseiteket, és véleményt is hagytok majd. :)
Kellemes olvasást!
Love
~Dóry~
Történet egy huszonkétéves lányról, akit Kristen Stewart-nak
hívnak, és egy huszonhat éves férfiról: Robert Pattinson-ról. Amíg a lány,
édesapja nyomdokaiban lépve „tengerészgyalogos” lett, addig a fiú, igencsak
híres színész. Kapcsolatuk kezdete, Kristen nővérének az eljegyzési partiján
kezdődik. Aki nem mellesleg azon kívül, hogy a férfi egyik legjobb barátja, még
a munkatársa is. Természetesen a vonzalom és az a bizonyos szikra megjelenik és
érződni is fog köztük. Ám de, Kristen messze sem, olyan lány mint a nővére,
avagy a többi vele egykorú. Öntudatos, makacs... és határozottan eldöntötte
magában, hogy történjék bármi is... de ő soha nem lesz szerelmes, egy
színészbe! Vajon, sikerül –e tartania magát az elhatározásához? Vagy, most az
egyszer az esze helyett, a szívére hallgat majd? Lehet –e happy end a történet
vége? Vagy mégsem? Ha velem tartasz eme – novella kimeneteléig, megtudhatod a
választ. :)
1. rész
(Kristen sz.)
Négy
év telt el azóta, hogy apámat követve újra Afganisztánba mentem. Ahol húsz évesen már be is állhattam mellé, „tengerész gyalogosnak”. Igaz sok
megpróbáltatáson kellett végig mennem. De megérte. Megérte mindazon szenvedés,
és fájdalom amit elszenvedtem ez idő alatt, mind azért, hogy a hazámat
szolgálhassam apám oldalán.Mindig
tiszteltem és becsültem őt, amiért az életét kockáztatva védelmezte a a hazáját
és más országokat. Kislányként mindig, örömmel töltött el a tudat, amikor
hosszú idők elteltével a fenyő zöld színű hátizsákjával a vállán, lépett be a
házunk ajtaján. Amikor a küldetéseiről faggattam, csillogó szemekkel hallgattam őt.
Tízenkettő
– tizenhárom éves lehettem, amikor úgy döntöttem, hogy én is az szeretnék lenni
ami ő. Először féltem attól, hogy ő netán viszakozni fog. Vagy különbözőbbnél -
különb érveket fog majd felhozni a döntésem ellen, de meglepő boldogság öntötte
el a szívemet. Hogy őt boldoggá tettem a kérésemmel, miszerint hadd lehessen
belőlem is „tengerész gyalogos”.
Tizennyolc
éves voltam amikor apám először magával vitt, Afganisztánba. Ahol keményebbnél –
keményebb kiképzések alá kellett vetnem magam. De, nem panaszkodtam. Ugyan is
nem szeretettem volna apámnak csalódást okozni. Azt akartam, hogy büszke legyen
rám.
És
most itt állok, két év után újra a halványbarnára festett kétszárnyú bükk
ajtónk előtt. Egy egyszerű fehér vászon nadrágban, piros rövidujjú blúzban és
egy szintén fehér színű lapostalpú cipőben. Igaz nem épp egy eljegyzési
partihoz illő ruha viselet, de ez is megteszi. Legalábbis remélem, hogy Nikki
nem fog kiakadni. Amiért így jelenek meg, élete egyik legfontosabb napján.
Nikki az én drága, szeretetre méltó nővérem. Aki egyben a legeslegjobb barátnőm
is. Még mindig alig tudom elhinni, hogy
valóban hamarosan férjhez megyen. De, őszintén szólva örülök neki. Lenyomva a
kilincset, beléptem a házba. Abba a házba, ahol felnőttem. És ahova annyi oly
sok szép, és boldog emlék köt.
Mielőtt
csatlakozhattam volna a nővéremhez és vendégeihez a hátsó udvarba, újra
feltérképesztem a házat. A bútorok nem változtak, csak a helyük. De nem is
vártam mást. Hiszen tudtam, hogy nővéremnek is oly annyira fontosak a családi
ereklyéink mint ahogyan nekem és apánknak is.
A
szobámba érve, a frissen mosott ágyneműkből fakadó levendula öblítő illata
csapta meg az orrom. Végighúztam az ujjam a barna badalchinos ágyamon, a
könyveimtől, a cd –imtől, képeimtől hemzsegő tölgyfa szekrényen. Amelyben a
levendula, és az orchidea virág mintái voltak bele vésve. Édesanyánk kezei
által. Akinek az elvesztését még most is nehezen tudjuk felfogni. De, miatta...
csak is miatta, mind a hárman képesek voltunk újra talpra állni. És küzdeni az
álmainkért.
Egy
pillanatra az ablakhoz léptem, ahonnan kitekintettem az idegen emberektől
hemzsegő udvarrunkra.
Majd
mély lélegzetet véve, erőt vettem magamon, és kiléptem az udvarra.
Lelépve
az utolsó lépcső sorról, hirtelen egy ismerős hang felkiáltását hallottam meg.
Aki nem törődve azzal, hogy magassarkú van rajta hiper sebességgel a nyakamba
vetette magát.
Percekig
csak öleltük egymást, közben hol sírtunk – hol pedig nevettünk, a boldogságtól.
Amiért viszont lássuk egymást.
-
Kris...
édes istenem. Hát hazajöttél? El sem hiszem. – húzódott el tőlem nővérem, épp
csak annyira, hogy tetőtől talpig végig mérhessen. – Annyira hasonlítasz
anyára. Úgy örülök, hogy itt vagy. Életem legszebb ajándéka, hogy hazajöttél. –
mondta, s újra magához szorított.
-
Itt
vagyok, mert a nővérem vagy. Itthon vagyok mert, ez a te napod. És itt vagyok,
mert nagyon szeretlek! – csókoltan neg az arcát. – Hiányoztál.
-
Te
is nekem. Te is. – mondta, miután elengedett, csak hogy letörölhesse a
könnyeit.
Pár
perc elteltével, miközben még mindig egymást tüntettük ki a figyelmünkkel, egy
torokköszörülésre lettünk figyelmesek.
-
Üdv
itthon újra, kislány! – dörmögte, hatalmas mosollyal az ajkain Kellan.
Aki
az erős karjai közé fogott, és egy csontropogtató ölelsében részesített.
-
Örülök,
hogy újra látlak nagy medve! – engedtem el. – De annak meg mégjobban örülök,
hogy ti még mindig együtt vagytok. – mondtam rájuk nézve, amikor nővérem
Kellanhoz húzodott.
-
Gyere,
hadd mutassalak be téged a többieknek. – ragadta meg a kezemet, Nikki miután
egy apró csókot lehelt szerelme szájára, és már befele is húzott a hatalmas
tömeg közé.
Voltak
ismerős és egyben, idegen arcok is. De, ezen rövid időn belül már változtattunk
is.
Az
eleinte félelemmel eltöltött aggodalmam, amely arról szólt, hogy esetleg nem
sikerül beilleszkednem a társaságba, mindtudatlanul alaptalan volt.
Nikki
és Kellan kollégái, mind nagyon jófejeknek tűntek. Akik egyáltalán nem úgy
viselkedtek mint akik színészek. Teljesen olyanok voltak mint a normális
emberek. És ez nekem csak is kedvezett.
Ugyan
is a legtöbb híres karriert befutó ember általában öntelt, beképzelt... és meg
sorolhatnám a negatív stílusokat, de még sem teszem. Hiszen a nővéremet is a
színészi pálya vonzotta magához, amelyben szerencsés módon sikeresen helyt is
áll. Amiért büszke is vagyok rá.
Miután
Kellan hivatalosan is mindannyiunk előtt megkérte a nővérem kezét, aki
másodjára is igennel felelt, egy pezsgős pohárral a kezemben, sétáltam a
medence felé.
A
medencéhez széléhez érve, levettem a cípőmet, majd felhajtva a nadrágom szárát,
ültem le és a lábamat pedig a langyos vízbe lógattam.
Ezt
a pár perces nyugodt, és kellemes hangulatot egy nem várt személy jelenléte
zavarta meg. Mindig is rüheltem, amikor a közelemben volt. Pláne meg akkor,
amikor nem értette meg a „nem” szót.
-
Helló
szépségem. – ült le mellém, mire én arrébb húzódtam. – Na, nem is örülsz nekem?
Pedig én csak is miattad jöttem ide. – mondta, s még közelebb csusszant hozzám.
-
Akkor
kár volt rám pocsékolnod az idődet. – mondtam nyugodt hangon. Pedig nem voltam
nyugodt.
-
Rád
időmet, soha sem nevezném pocsékolásnak. Tudom, hogy te is kívánsz engem,
ahogyan én téged. De nagyon. – simított végig a karomon. Amelyet, egyből el is
rántottam előle. – Most miért vagy ilye merev... csak enged el magad, és hidd
el, ez lehet életed legszebb éjszakája.
Suttogta,
miközben még közelebb kúszott hozzám. A lélegzetén erősen érződött a temérdek
sör elfogyasztánásak a bűze, amitől a gyomrom kis híján felfordult. Elökve a
felém közeledő ujjait, pattantam álló helyzetbe.
-
Te
pedig azt hidd el nekem, hogy ha nem hagysz békén de azonnal, azt nagyon megkeserülőd.
– mondtam, fenyegető éllel a hangomban.
De
ő csak vigyorgott mint a tejbetök. Majd felcsámpászkodott, mind addig amíg nem
került velem egy szint magasságba.
Már
épp azon voltam, hogy kikerülve itt hagyom őt, amikor a karom után kapott, és
úgy rántott vissza magához.
-
Eressz
el, te barom! – sziszegtem neki kissé mérgesen.
Ugyan
is már, kezdet nagyon is feldühíteni ez az undorító féreg. Mit nem lehet érteni
azon, hogy nem akarok tőle semmit? Azt eddig is tudtam, hogy egy undorító
barom... de hogy ennyire?
(Robert
sz.)
Kissé
bosszankodva érkeztem meg Stewart rezidenciára, ahogyan a jó öreg Kellan
barátom nevezi, „mennyasszonya” lakhelyét. Akármennyire is szerettem volna
korrában érezni, az átkozott producerem miatt ne tudtam. De, most egyáltalán
nem szeretnék az elmúlt egy órában történtekre gondolni. Helyette amint a taxi
leparkolt, Nikkiék háza előtt, boravalót hagyva a sofőrnek az ajándék csomaggal
a kezemben közelítettem meg a bejárati ajtót. Amelynek lenyomva a kilincsét,
nyitottam be. És a hátsó udvar felé vettem az irányt. Ahol a party már javában
telt. Az udvarra ére, sorba köszöntöttem az ismerős arcokat, mind addig amíg az
ifjú jegyespárhoz nem értem.
Átadva
nekik a gratulációmat, és az ajándékomat csatlakoztam a legközelebbi barátaimhoz.
Akikhez nem sokkal később, Kellan is társult.
Épp
Kellan egyik idióta viccén nevettem, amikor a pillantásom a medence felé
irányult. Abban a pillanatban amikor megpillantottam őt, a nevetésem elhalkult
és csak ő rá tudtam öszpontosítani. A fehér nadrág, és a vörös blúz kiemelte
gyönyörű idomait. Hosszú barna haja, pedig hullámokban hevert vállán.
Az
arca valahonnan ismerős volt, csak azt nem jutott az eszembe, hogy honnan?
Majd
egyszer csak azt vettem észre, hogy nem volt egyedül. De amint megpillantottam
mellette azt a személyt, akit szívből gyülölök mérhetetlen szomorúságot éreztem
a szívemben.
Ám
azonban a szomorúságomat, pár perccel később a kárörvendő mosoly váltotta fel.
Amikor láttam amint, a gyönyörűséges lány a hasába könyököl, amikor az
visszarántotta a karjánál fogva.
-
A
francba! – csattant fel közvetlen, mellőlem Kellan.
-
Mi
a baj haver? – kérdeztük szinte egyszerre, a fiúkkal.
-
Nem
hiszem el, hogy ez a féreg már megint ott legyeskedik Kris körül. Ha nem ma,
akkor később... de az egyszer biztos, hogy vagy a kórházban fog ki kötni vagy
egyenesen a temetőben, ha így folytattja. – motyogta halkan...saját magának.
Legalább is szerintem.
Majd
hirtelen csak arra kaptunk észbe, amikor Kellan-t már a medencénél láttuk.
-
Uhh...
mi lesz itt? Ezt közelebb is megkell néznem! – dörzsölte össze a két tenyerét,
Tom és miközben az egyik karjával engem, addig a másikkal Jack-et, tolt minket
egészen a medencéig.
Ahol
mégközelebb kerültem ő hozzá. Gyönyörűen ívelt ajkait, mérgesen szorította
egymáshoz. Kezeit pedig ökölbe húzta, arra készülve, hogy bármelyik pillanatban
telibe találhassa az éppen előtte tántorgó Mike-ot.
-
Na
de cica! – szólt hozzá nyájasan, miközben a kezével a lány felé nyúlt.
-
Nem
vagyok a cicád, te szemétláda! – morogta mérgesen, és egy jobb horoggal egyenesen
állba találta Mike-ot, aki vagy a részegségének, vagy a lány erőteljes ütésének
köszönhetően, a hátára esett.
Az
ütést követően, Mike hirtelen gyorsasággal pattant fel... és bár lehetetlenül
hangzik, még is úgy nézett ki az egyik percről – a másikra, mint aki
kijózanodótt. Mielőtt bármit is felfoghattunk volna az előbb történtekből, Mike
meglendítette a kezét a lány felé, aki ügyesen kitért az ütés elől. Majd
megragadva a kart, úgy fordította magukat, hogy Mike háta ütközött az ő
mellkasával. A karját pedig a hátának szorította.
-
És,
most szépen fogod magad és elhúzod innen a csikot! Megértetted? – A hangja még
így mérgesen, is a leggyönyörűbb hangnak véltem.
Mike
bólintva jelezte, hogy megértette azt amit a lány mondott neki, mire a lány
elengedte őt.
-
Ezt
még nagyon megfogod bánni te kis cafka! – morogta az orra alatt, és utat törve
magának elment.
-
Minden
oké? – fordult felé Kellan, de érződött a hangjából az enyhe aggodalom, és
megkönnyebülés.
-
Persze.
– felelte, de az arcát nem láthattam, mert abba az irányba fordította a fejét
amerre Mike távozott.
-
Rendben.
– mondta Kel, és megrázta a fejét. – Hadd mutassam be neked a banda utolsó
tagját, Rob-ot.
Ekkor
megfordult, és ebben a pillanatban el is vesztem a „még dühtől” szikrázó,
smaragdzöld szemeiben.
Még életemben nem láttam ilyen gyönyörű szempárokat. Már
abban a pillanatban is elbüvőlt, amikor még néhány perccel ezelőtt messziről
szemléltem őt, de most még jobban.
-
Kris!
Uram isten, jól vagy? Épp az előbb hallottam arról, hogy az a mocsok ismét
bepróbálkozott nálad. Ha a kezeim közé kerül, én magam tépem le a golyóit. –
termet közénk, hirtelen a semmiből Nikki.
Akit
gondolatban néhány melegebb éghajlatra küldtem. Miért kellett neki éppen most
idejönnie? Miért, nem egy kicsivel később jött?
-
Nik,
jól vagyok. Megtudom magam védeni, hisz ismersz. Nem? Nyugodj meg. – simította
meg nyugtatólag Nikki karját.
-
Tudom,
de... – kezdett bele, de aztán félbe hagyta a mondatott.
Majd
a mondat befejezése helyett, szorosan magához ölelte őt.
-
Gyertek,
hagyjuk őket magukra egy kicsit. – szólalt meg Kel, és máris visszafele terelt
minket arra a helyre, ahol nem rég álltunk.
-
Ki
ez a lány? – tette fel azt a kérdést Tom, amelyre a választ én is nagyon
szerettem volna tudni.
-
Ő,
Kristen. Nikki húga. – válaszolta.
-
Óh...
– hallatszódott el egyszerre mind a hármunktól ez az egyetlen egy szó.
-
Nos
igen, óh. Higgyétek el, én is ugyanígy reagáltam először. – nevetett fel
barátunk, aki már folytatta is tovább. – Mind tudjátok, Nikkiék apja
tengerészgyalogos. – mondta, mire egy bólintással reagáltunk. – Kristen pedig,
szintén tengerészgyalogos lett, pont úgy mint az apjuk. Így Kris, miután
betöltötte a tizennyolcat, John-nal Afganisztánba ment. És most két év után, az
eljegyzésünk alkalmából, eltávot kért, csak hogy a nővérével lehessen. Eléggé
kemény öklű, és dió a csaj.... és ha nem avatkoztam volna közbe, akkor Mike-ot
a földről kellene most feltakarítanunk... – mondta és csak mondta.
Egyáltalán
nem rémített meg amit Kellan barátom mondott arról, hogy valójában mikre is
képes Kristen. Bár lehet erős, de számomra mégis olyan törékenynek látszik.
Igaz
nem olyan sok információt mesélt Kristenről, - Kristen... milyen szép neve van
– de még is elegendő ahhoz, hogy biztosan tudjam... szeretném megismerni őt. A
pillantásomat, ismételten a medence felé irányítottam, és miközben a fiúk
beszélgetéseit hallgattam, mindvégig csak őt tüntettem ki a tekintettemmel.
És,
igen. Megakarom őt ismerni. – gondoltam magamban, határozottan...
to be continued...
Szia!
VálaszTörlésNagyon tetszett!!! Bírtam, amikor Kristen "elintézte" Mike-ot. :) Remélem hamar tudod hozni a következő rászt, mert már nagyon várom.
PUSSZ
UI.:ELSŐŐŐŐ!!!! :)
VálaszTörlésPussz ismét :)
Szia!
VálaszTörlésFantasztikus lett az első rész:) Tetszik, h Kristent ilyen keménynek állítod be, de idővel biztos kiderül róla, h igazából törékeny, sebezhető. És ki más tudná megvédeni, ha nem Rob?:) Remélem hamar jön a kövi rész,mert én is nagyon várom:)
Puszi Nona
Szia
VálaszTörlésÉrdekes történet az már biztos.Ami a legjobban tetszett az Kris karaktere,hogy milyen harcias és,hogy megvédte magát mike elött.Nagyon kiváncsi vagyok ,hogy fog alakulni a Robbal valo kapcsolata is :)
Szia!
VálaszTörlésNagyon jó kis történetnek ígérkezik. Nem mindennapi szerepben van Kris.
Várom a folytatást.
Nóci