Valami most kezdődik el
4. rész
Két héttel később
Most, már ahogyan azt Rob ígérte, valóban nem voltam
egyedül. Ha tehettük és tudtuk, a délutánokat és az éjszakákat együtt
töltöttük.
Kedves, odaadó, és törődő volt velem. Úgy, ahogyan eddig még
soha senki sem.
Imádtam vele lenni.
Imádtam hallani meleg,
bársonyos hangját.
Imádtam őt nevetni, és
ön feledten látni.
Mellette annyira más lettem. Ő olyan emberré formált, mint
amilyen mindig is szerettem volna lenni.
Boldog, önfeledt, és kiegyensúlyozott. Mert igenis vele,
boldog vagyok.
Ez alatt a két hét alatt, annyira sikerült
összekovácsolódnunk, hogy szinte olyanok voltunk, mint akik már vagy ezer éve
ismerik egymást. De, ez nem volt másként sem, a két legeslegjobb barátnőmmel,
Ashley-vel és Nikki-vel sem. Ahogyan Rob barátaival sem.
Mint megtudtuk, azon az éjjelen, amelyet én Robbal töltöttem
el először, az éjszakát Ash Jacksonnal, míg Nikki Kell-el töltötte.
Rettentően örültem a lányoknak, amiért csak úgy, mint én, ők
is boldogok.
De, azonban ez a felhőtlen boldogság nem tarthatott tovább.
Ugyanis, mivel mindannyiinknak van egy fontos karrierje az életében, éppen
ezért egy kis időre el kell válnunk egymástól.
Az utazásunk előtti utolsó esténkre, Rob egy meglepetést
szervezett kettőnk számára, ahol rajtunk kívül a csak is a barátaink lesznek
ott.
Lassan az óra mutatója a hetes ér, az én szívem pedig a
torkomban. Kicsit ideges voltam. Egyrészről azért, mert furdalt a kíváncsiság
Rob meglepetése iránt. Másrészről pedig azért, mert rajtam kívül mindenki bele
lett avatva Rob tervébe.
Na, és ilyenkor legyen az ember nyugodt természetű. Amikor
rajta kívül a körülötte lévők, mindenről tudnak. Csak is ő nem.
Még egyszer utoljára a hatalmas tükör elé álltam, ahol a
hajam egy egyszerű, ám de mégis gyönyörű kontyban tündökölt. Arcomon a halvány
smink helyét, a homokszínű smink vette át a helyét. Megbolondítva egy pink
színárnyalatú szemfestékkel. Amely kiegyensúlyozta smaragdzöld szemeimet.
A ruha, ami pedig a testemet borítja ekrü színű, mell alatt
és a ruha pántjának közepén strassz kövek díszelegtek. Hátul pedig fűzős. Egy szó mind szász: mesés.
Bár, nem értettem, hogy miért éppen ezt a ruhát erőltették
rám a lányok, de mégis fölvettem.
Amikor az óra mutató elért a heteshez, a lányokkal karöltve
hagytuk el házat.
Egyenest a tenger partot céloztuk meg. Azonban mielőtt
elérhettük volna a tengerpartot, Ash bekötötte a szemeimet. Értetlenségemnek
hangot is adtam.
-
Ezt még is minek kellett? – kérdeztem.
-
Nyugi. Mindjárt lekerül rólad a kendőt. – rendezett le
ennyivel, hóbortos barátnőm.
Majd mind a ketten belém karoltak, és így vezetettek tovább
a homokos partrészen. Ahogyan egyre jobban haladtunk a cél a felé, egy lassú,
ám de mégis szép dallamot véltem egyre közelebbről is hallani.
A zene egy időben váltott át egy másik számra, azzal, amikor
a szemeimről lekerült a kendő.
A szemeim elé terülő látvány miatt, a lélegzetem és a szívem
kihagyott egy – két ütemet. Annyira gyönyörű volt.
Trópusi virágok hevertek előttem egy hatalmas szív alakban.
Amelyek szélén négy magas fáklya égett, és rajtuk pedig rózsaszín virág
koszorúk lógtak. Míg közben a fáklyák között mécsesek égtek. A tekintetemet
tovább futtatva magam előtt, egy szintén trópusi virágokkal díszített asztal és
két szék helyezkedett el, annál a pontnál ahonnan Rob tekintett rám, az imádni
való féloldalas mosolyával. Fehér inget és fehér nadrágot viselt, aminek az
alját felhajtotta a bokája fölé. De, mégis szívdöglesztően nézett ki. Mögötte
egy idegen nő állt, fekete homokszínű kosztümben és a nyakában pedig az Anglia
zászlajának színeit képviselő szalaggal. Amely nem is kicsit lepett meg.
Mégis mi a csuda folyik itt? – kérdeztem magamtól, miközben
próbáltam újból egyenesen lélegezni.
Amíg én a halálcsapdáimtól szabadultam meg, a két barátnőm
pedig előre rohantak a fiúkhoz. Akik mosolyogva ölelték át őket.
Hirtelen az egyik pillanatról a másikra, kaptam észbe.
Vagyis jöttem rá, hogy mégis mi folyik itt.
De, ezt a gondolatot örült gondolatnak láttam. Mert nem
hittem el. De, akkor az a látvány, ami előttem áll, az csak is arra utal, hogy…
-
Meseszép vagy, királylány. Bevallom neked, irigylem a
fiúkat, de legfőképpen Robot. – súgta a fülemben halkan Tom, miközben a karját
tartottam felém, amelybe bele is karoltam. – Mehetünk? – kérdezte, egy
kacsintás kíséretében.
-
Igen. Azt hiszem. – feleltem tanácstalanul.
Majd hagytam, hogy Rob mellé vezessen. A Robhoz vezető út,
rettentő hosszúnak tűnt.
De, így legalább volt néhány percem a gondolataimra is.
Rob most komolyan egy esküvőhöz hasonló ceremóniával, akart
meglepni? Mert a látvány, ezt bizonyítja.
Ezzel a tettével, csak még jobban beleszerettem. Mert igenis
szeretem őt, tisztaszívemből. Egy késői tengerparti esküvőt szervezett meg
pont, úgy ahogyan azt én az álmaimban elképzeltem.
Trópusi virágokkal, és mécsesekkel együtt. Szűk családi és
baráti társasággal egyetemben. És, bár egyikünk családja sincs itt, de a
barátaink igen. Akikre, bármikor – bármiben számíthatunk. Ahogyan most is.
Lehet, hogy túl hamar
döntés az részünkről, amit éppen most tenni készülünk.
Lehet, hogy túl gyors
az a tempó, amelyet jelenleg képviselünk.
Lehet, hogy örültségnek
tűnik.
De, ebben a pillanatban. Ezen a napon. Ebben az időben.
Most, nem érdekelt. Hiszen, ha Robot sem érdekli ez, akkor engem miért is
érdekelne?
Egyszer az életemben hallgassak a szívemre, és ne csak
mindig az eszemre. És, mivel a szívem azt súgja, hogy ne halasszam el azt a
lehetőséget, amely most megadattatik nekem, így csak is az elkövetkezendő
pillanatokra kezdtem el koncentrálni.
Tom a kezemet, Rob tenyerébe csúsztatta. Akinek az ajkai
csibészes mosolyra húzódtak, míg szürkéskék szemei a mérhetetlen boldogságtól,
és a szerelemtől csillogtak.
És az, amit a szemeiben megpillantottam, az engem is
mosolygásra készetetett.
Talán másodpercekig veszthettünk el egymás tekintetében
amikor, egy mélyebb hangzású női köhintést hallottunk meg közvetlenül előttünk.
-
Kezdhetjük? – kérdezte.
Rob először rám emelte tekintetét, mire mosolyogva
bólintottam.
-
Igen. – mondta Rob a nőre pillantva.
Aki megköszörülve a torkát, kezdte el röviden levezetni a
ceremóniát. Amíg a nő beszélt, addig mi Robbal csak is egymást tüntettük ki a
figyelmünkkel. És, még akkor is egymás szemeibe néztünk, amikor ki kellett
mondanunk azt a bizonyos szót, egy esküre hasonló részleggel.
-
Igen, akarom… - felelte, Rob csillogó szemekkel. –
Tudom, hogy neked ez az egész gyors számodra, de én még is biztos vagyok abban,
hogy nekünk menni fog. Bízok benned. Bízom magamban. És, bízom abban, hogy
együtt mindenre képesek leszünk. Az óta a pillanat óta, amikor először
találkoztunk, meg akartalak ismerni. Tudtam, hogy te más vagy. Pontosabban az a
személy vagy, akiről álmodoztam. Veled szeretném leélni az életemet.
Rob szavai, meghatottsággal égették bele magukat a szívembe.
A hangján érződött a magabiztosság, és az őszinteség. Ahogyan a tekintetéből
is.
-
És, te Kristen James Stewart, férjedül fogadod a
melletted álló, Robert Thomas Pattinson-t? – tette fel nekem a nő azt a
kérdést, amelyre a jelenlévők mind a válaszomra vártak.
Mély levegőt, és mosolyra húzva a számat válaszoltam a
kérdésre.
-
Igen, akarom… Soha, nem hittem volna, hogy lesz majd
valaki… aki valóra váltja az álmaimat. De, még is itt van az a valaki. Aki te
vagy, Rob. Melletted, azaz ember lehettem, akivé mindig is szerettem volna
lenni. Te megmutattad nekem, hogy van élet a sok veszteség után is. Amióta találkoztam
veled, minden egyes nap csak te jártál a fejemben. És, arra vágytam, hogy újra
láthassalak. Életem legcsodásabb pillanatait, neked köszönhetem. Mert, te
rávilágítottál arra, aki valójában vagyok. Nem számít, hogy mióta ismerjük
egymást. Ahogyan az sem számít, hogy ki mit gondol majd. Mert nem érdekel. Csak
is az számít nekem, hogy veled és Chrissel lehessek. És, én is veled szeretném
leélni az életemet, ha az úr megadja.
A mondandóm végéhez érve, az anyakönyvezető nő megkért
minket arra, hogy húzzuk fel egymásra a gyűrűinket. Amelyek aranyozott
karikagyűrűk voltak. Először Rob húzta fel az ujjamra a gyűrűt, amelyben egy
aprócska ezüst kő volt beletéve. Ezután én is felhúztam, kissé remegő ujjakkal
az ő hosszú ujjára.
Miután aláírtunk a papíroknak, végre az ajkaimon érezhettem
Rob mézédes ajkait.
Majd amikor ajkaink szétváltak, a barátaink ölelésébe
záródtunk, akik a gratulációikkal és a jókívánságaikkal tanácsoltak el minket a
helyszínről. Amelyet, csak kevés ideig csodálhattam.
Rob egy apró csókot nyomott ajkaimra, miközben a karjaiba
kapott, és így vitt ahhoz a kis faházikóhoz, amelyben az elmúlt két hetünket
töltöttük el, leginkább.
Amikor Robnak sikerült kinyitnia az ajtót, még mindig az
ölében tartva, lépett át velem a küszöbön, be egészen a házba, és fel a lépcsőn
az ő szobájába.
Ahol újra az ajkaimra hajolva, lépett el az ágyig, és
óvatosan ügyelve arra, hogy ne essék semmi bajom, döntött hanyatt. Meg nem
szakítva ajkaink forró, ám de mégis szerelmes játékát.
-
Szeretlek. – jelentette ki Rob, megszakítva a
csókunkat.
Amikor kimondta ezt a bizonyos szót, a szívem a torkomban
dobogott, a pulzusom pedig az egekbe szökött, a boldogságtól, amelyet a
testemben éreztem. Többet jelentettet ez
a kilencbetűs szó, mint bármely másik szó. Sokkal, de sokkal többet. Mert, ezt
őszintén mondta. És a tettei is azok voltak. Őszinték.
-
Én is szeretlek. – viszonoztam a vallomását.
Mert tényleg így éreztem.
Beleszerettem a teljes lényében, amelyet ő képezi. És az,
hogy ő is ugyan úgy érez irántam, ahogyan én iránta, felhőtlen boldogsággal
önti el testem minden egyes részét, és szívemet.
A vallomásomat hallván, féloldalasan elmosolyodott, majd
közelebb húzva magához, az ajkainkat összeillesztette. És, hagytuk, hogy az
egymás iránti érzelmeink és vágyaink felülkerekedjenek rajtunk…
to be continued...
Extrák:
És a gyűrűk
~Sziasztok. Először is, bocsi hogy ennyit kellett várnotok a novella folytatásáért, és azért is bocsánat amiért ilyen rövid lett. Hogy, mikorra fogom majd tudni hozni a novella következő részét, azt még nem tudom. De igyekszem minél hamarabb. :)
Amely azt hiszem, az utolsó rész lesz majd. De, ez még nem biztos. Mert lehet, hogy össze- vissza, de két rész lesz majd még. Még nem tudom pontosan. Majd elválik. De, utána egy újabb novella jön majd. Amely szintén RS -es lesz. Amelynek a címe: "Szerelem a szigeten". Jó hír, hogy már elkezdtem ezt a novellát, jóval régebben. S most pedig majd folytatni fogom tovább az írását. Hogy azt is részekre fogom -e majd bontani, még kérdéses ügy számomra. De, majd lesz valahogy.
Az előző részhez írt, kommenteket nagyon szépen köszönöm. És
remélem, hogy ehhez is írtok majd egy két szót. :)~
Love
Dóry
szia ez isteni rob igazi romantikus
VálaszTörléspuszy
Szia!
VálaszTörlésNagyon örülök, h folytattad:) Először meglepődtem, h mi lesz itt,esküvő? De aztán gondoltam, az még túl korai lenne. Hát ezek szerint nem.:D Végül is tényleg csak az számít, h igazán szeretik és megbíznak egymásban. Kíváncsi vagyok a befejezésre, és az új novella is felkeltette az érdeklődésemet:) Várom a folytatást.
Puszi Nona