2012. június 19., kedd

Story 9

Valami most kezdődik el
4. rész


(Kristen) 
Két héttel később

Most, már ahogyan azt Rob ígérte, valóban nem voltam egyedül. Ha tehettük és tudtuk, a délutánokat és az éjszakákat együtt töltöttük.
Kedves, odaadó, és törődő volt velem. Úgy, ahogyan eddig még soha senki sem.
Imádtam vele lenni.
Imádtam hallani meleg, bársonyos hangját.
Imádtam őt nevetni, és ön feledten látni.
Mellette annyira más lettem. Ő olyan emberré formált, mint amilyen mindig is szerettem volna lenni.
Boldog, önfeledt, és kiegyensúlyozott. Mert igenis vele, boldog vagyok.
Ez alatt a két hét alatt, annyira sikerült összekovácsolódnunk, hogy szinte olyanok voltunk, mint akik már vagy ezer éve ismerik egymást. De, ez nem volt másként sem, a két legeslegjobb barátnőmmel, Ashley-vel és Nikki-vel sem. Ahogyan Rob barátaival sem.
Mint megtudtuk, azon az éjjelen, amelyet én Robbal töltöttem el először, az éjszakát Ash Jacksonnal, míg Nikki Kell-el töltötte.
Rettentően örültem a lányoknak, amiért csak úgy, mint én, ők is boldogok.
De, azonban ez a felhőtlen boldogság nem tarthatott tovább. Ugyanis, mivel mindannyiinknak van egy fontos karrierje az életében, éppen ezért egy kis időre el kell válnunk egymástól.
Az utazásunk előtti utolsó esténkre, Rob egy meglepetést szervezett kettőnk számára, ahol rajtunk kívül a csak is a barátaink lesznek ott.

Lassan az óra mutatója a hetes ér, az én szívem pedig a torkomban. Kicsit ideges voltam. Egyrészről azért, mert furdalt a kíváncsiság Rob meglepetése iránt. Másrészről pedig azért, mert rajtam kívül mindenki bele lett avatva Rob tervébe.
Na, és ilyenkor legyen az ember nyugodt természetű. Amikor rajta kívül a körülötte lévők, mindenről tudnak. Csak is ő nem.
Még egyszer utoljára a hatalmas tükör elé álltam, ahol a hajam egy egyszerű, ám de mégis gyönyörű kontyban tündökölt. Arcomon a halvány smink helyét, a homokszínű smink vette át a helyét. Megbolondítva egy pink színárnyalatú szemfestékkel. Amely kiegyensúlyozta smaragdzöld szemeimet.
A ruha, ami pedig a testemet borítja ekrü színű, mell alatt és a ruha pántjának közepén strassz kövek díszelegtek.  Hátul pedig fűzős. Egy szó mind szász: mesés.
Bár, nem értettem, hogy miért éppen ezt a ruhát erőltették rám a lányok, de mégis fölvettem.
Amikor az óra mutató elért a heteshez, a lányokkal karöltve hagytuk el házat.
Egyenest a tenger partot céloztuk meg. Azonban mielőtt elérhettük volna a tengerpartot, Ash bekötötte a szemeimet. Értetlenségemnek hangot is adtam.
-         Ezt még is minek kellett? – kérdeztem.
-         Nyugi. Mindjárt lekerül rólad a kendőt. – rendezett le ennyivel, hóbortos barátnőm.
Majd mind a ketten belém karoltak, és így vezetettek tovább a homokos partrészen. Ahogyan egyre jobban haladtunk a cél a felé, egy lassú, ám de mégis szép dallamot véltem egyre közelebbről is hallani.
A zene egy időben váltott át egy másik számra, azzal, amikor a szemeimről lekerült a kendő.

A szemeim elé terülő látvány miatt, a lélegzetem és a szívem kihagyott egy – két ütemet. Annyira gyönyörű volt.
Trópusi virágok hevertek előttem egy hatalmas szív alakban. Amelyek szélén négy magas fáklya égett, és rajtuk pedig rózsaszín virág koszorúk lógtak. Míg közben a fáklyák között mécsesek égtek. A tekintetemet tovább futtatva magam előtt, egy szintén trópusi virágokkal díszített asztal és két szék helyezkedett el, annál a pontnál ahonnan Rob tekintett rám, az imádni való féloldalas mosolyával. Fehér inget és fehér nadrágot viselt, aminek az alját felhajtotta a bokája fölé. De, mégis szívdöglesztően nézett ki. Mögötte egy idegen nő állt, fekete homokszínű kosztümben és a nyakában pedig az Anglia zászlajának színeit képviselő szalaggal. Amely nem is kicsit lepett meg.
Mégis mi a csuda folyik itt? – kérdeztem magamtól, miközben próbáltam újból egyenesen lélegezni.
Amíg én a halálcsapdáimtól szabadultam meg, a két barátnőm pedig előre rohantak a fiúkhoz. Akik mosolyogva ölelték át őket.
Hirtelen az egyik pillanatról a másikra, kaptam észbe. Vagyis jöttem rá, hogy mégis mi folyik itt.
De, ezt a gondolatot örült gondolatnak láttam. Mert nem hittem el. De, akkor az a látvány, ami előttem áll, az csak is arra utal, hogy…
-         Meseszép vagy, királylány. Bevallom neked, irigylem a fiúkat, de legfőképpen Robot. – súgta a fülemben halkan Tom, miközben a karját tartottam felém, amelybe bele is karoltam. – Mehetünk? – kérdezte, egy kacsintás kíséretében.
-         Igen. Azt hiszem. – feleltem tanácstalanul.
Majd hagytam, hogy Rob mellé vezessen. A Robhoz vezető út, rettentő hosszúnak tűnt.
De, így legalább volt néhány percem a gondolataimra is.

Rob most komolyan egy esküvőhöz hasonló ceremóniával, akart meglepni? Mert a látvány, ezt bizonyítja.
Ezzel a tettével, csak még jobban beleszerettem. Mert igenis szeretem őt, tisztaszívemből. Egy késői tengerparti esküvőt szervezett meg pont, úgy ahogyan azt én az álmaimban elképzeltem.
Trópusi virágokkal, és mécsesekkel együtt. Szűk családi és baráti társasággal egyetemben. És, bár egyikünk családja sincs itt, de a barátaink igen. Akikre, bármikor – bármiben számíthatunk. Ahogyan most is.
Lehet, hogy túl hamar döntés az részünkről, amit éppen most tenni készülünk.
Lehet, hogy túl gyors az a tempó, amelyet jelenleg képviselünk.
Lehet, hogy örültségnek tűnik.
De, ebben a pillanatban. Ezen a napon. Ebben az időben. Most, nem érdekelt. Hiszen, ha Robot sem érdekli ez, akkor engem miért is érdekelne?
Egyszer az életemben hallgassak a szívemre, és ne csak mindig az eszemre. És, mivel a szívem azt súgja, hogy ne halasszam el azt a lehetőséget, amely most megadattatik nekem, így csak is az elkövetkezendő pillanatokra kezdtem el koncentrálni.

Tom a kezemet, Rob tenyerébe csúsztatta. Akinek az ajkai csibészes mosolyra húzódtak, míg szürkéskék szemei a mérhetetlen boldogságtól, és a szerelemtől csillogtak.
És az, amit a szemeiben megpillantottam, az engem is mosolygásra készetetett.
Talán másodpercekig veszthettünk el egymás tekintetében amikor, egy mélyebb hangzású női köhintést hallottunk meg közvetlenül előttünk.
-         Kezdhetjük? – kérdezte.
Rob először rám emelte tekintetét, mire mosolyogva bólintottam.
-         Igen. – mondta Rob a nőre pillantva.
Aki megköszörülve a torkát, kezdte el röviden levezetni a ceremóniát. Amíg a nő beszélt, addig mi Robbal csak is egymást tüntettük ki a figyelmünkkel. És, még akkor is egymás szemeibe néztünk, amikor ki kellett mondanunk azt a bizonyos szót, egy esküre hasonló részleggel.
-         Igen, akarom… - felelte, Rob csillogó szemekkel. – Tudom, hogy neked ez az egész gyors számodra, de én még is biztos vagyok abban, hogy nekünk menni fog. Bízok benned. Bízom magamban. És, bízom abban, hogy együtt mindenre képesek leszünk. Az óta a pillanat óta, amikor először találkoztunk, meg akartalak ismerni. Tudtam, hogy te más vagy. Pontosabban az a személy vagy, akiről álmodoztam. Veled szeretném leélni az életemet.
Rob szavai, meghatottsággal égették bele magukat a szívembe. A hangján érződött a magabiztosság, és az őszinteség. Ahogyan a tekintetéből is.
-         És, te Kristen James Stewart, férjedül fogadod a melletted álló, Robert Thomas Pattinson-t? – tette fel nekem a nő azt a kérdést, amelyre a jelenlévők mind a válaszomra vártak.
Mély levegőt, és mosolyra húzva a számat válaszoltam a kérdésre.
-         Igen, akarom… Soha, nem hittem volna, hogy lesz majd valaki… aki valóra váltja az álmaimat. De, még is itt van az a valaki. Aki te vagy, Rob. Melletted, azaz ember lehettem, akivé mindig is szerettem volna lenni. Te megmutattad nekem, hogy van élet a sok veszteség után is. Amióta találkoztam veled, minden egyes nap csak te jártál a fejemben. És, arra vágytam, hogy újra láthassalak. Életem legcsodásabb pillanatait, neked köszönhetem. Mert, te rávilágítottál arra, aki valójában vagyok. Nem számít, hogy mióta ismerjük egymást. Ahogyan az sem számít, hogy ki mit gondol majd. Mert nem érdekel. Csak is az számít nekem, hogy veled és Chrissel lehessek. És, én is veled szeretném leélni az életemet, ha az úr megadja.
A mondandóm végéhez érve, az anyakönyvezető nő megkért minket arra, hogy húzzuk fel egymásra a gyűrűinket. Amelyek aranyozott karikagyűrűk voltak. Először Rob húzta fel az ujjamra a gyűrűt, amelyben egy aprócska ezüst kő volt beletéve. Ezután én is felhúztam, kissé remegő ujjakkal az ő hosszú ujjára.
Miután aláírtunk a papíroknak, végre az ajkaimon érezhettem Rob mézédes ajkait.

Majd amikor ajkaink szétváltak, a barátaink ölelésébe záródtunk, akik a gratulációikkal és a jókívánságaikkal tanácsoltak el minket a helyszínről. Amelyet, csak kevés ideig csodálhattam.
Rob egy apró csókot nyomott ajkaimra, miközben a karjaiba kapott, és így vitt ahhoz a kis faházikóhoz, amelyben az elmúlt két hetünket töltöttük el, leginkább.
Amikor Robnak sikerült kinyitnia az ajtót, még mindig az ölében tartva, lépett át velem a küszöbön, be egészen a házba, és fel a lépcsőn az ő szobájába.
Ahol újra az ajkaimra hajolva, lépett el az ágyig, és óvatosan ügyelve arra, hogy ne essék semmi bajom, döntött hanyatt. Meg nem szakítva ajkaink forró, ám de mégis szerelmes játékát.
-         Szeretlek. – jelentette ki Rob, megszakítva a csókunkat.
Amikor kimondta ezt a bizonyos szót, a szívem a torkomban dobogott, a pulzusom pedig az egekbe szökött, a boldogságtól, amelyet a testemben éreztem.  Többet jelentettet ez a kilencbetűs szó, mint bármely másik szó. Sokkal, de sokkal többet. Mert, ezt őszintén mondta. És a tettei is azok voltak. Őszinték.
-         Én is szeretlek. – viszonoztam a vallomását.
Mert tényleg így éreztem.
Beleszerettem a teljes lényében, amelyet ő képezi. És az, hogy ő is ugyan úgy érez irántam, ahogyan én iránta, felhőtlen boldogsággal önti el testem minden egyes részét, és szívemet.
A vallomásomat hallván, féloldalasan elmosolyodott, majd közelebb húzva magához, az ajkainkat összeillesztette. És, hagytuk, hogy az egymás iránti érzelmeink és vágyaink felülkerekedjenek rajtunk…

to be continued...

Extrák:

És a gyűrűk

~Sziasztok. Először is, bocsi hogy ennyit kellett várnotok a novella folytatásáért, és azért is bocsánat amiért ilyen rövid lett. Hogy, mikorra fogom majd tudni hozni a novella következő részét, azt még nem tudom. De igyekszem minél hamarabb. :)
Amely azt hiszem, az utolsó rész lesz majd. De, ez még nem biztos. Mert lehet, hogy össze- vissza, de két rész lesz majd még. Még nem tudom pontosan. Majd elválik. De, utána egy újabb novella jön majd. Amely szintén RS -es lesz. Amelynek a címe: "Szerelem a szigeten". Jó hír, hogy már elkezdtem ezt a novellát, jóval régebben. S most pedig majd folytatni fogom tovább az írását. Hogy azt is részekre fogom -e majd bontani, még kérdéses ügy számomra. De, majd lesz valahogy. 
Az előző részhez írt, kommenteket nagyon szépen köszönöm. És remélem, hogy ehhez is írtok majd egy két szót. :)~

Love
Dóry

2 megjegyzés:

  1. szia ez isteni rob igazi romantikus
    puszy

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Nagyon örülök, h folytattad:) Először meglepődtem, h mi lesz itt,esküvő? De aztán gondoltam, az még túl korai lenne. Hát ezek szerint nem.:D Végül is tényleg csak az számít, h igazán szeretik és megbíznak egymásban. Kíváncsi vagyok a befejezésre, és az új novella is felkeltette az érdeklődésemet:) Várom a folytatást.
    Puszi Nona

    VálaszTörlés